Fogadd el a kezét és vezesd finoman házi tűzhelyed véréhez… Ahol érezheti a melegedet saját magán… Hagyd ott megpihenni… és égesd el a tüzedben a terheit…

 

Nézz bele a szemébe…

Nézz bele lénye mélyébe… és lásd azt, ami ott alszik, vagy ébred…

 

Nézz bele a szemébe… lásd ott az apáit és nagyapáit…

Az összes háborút és őrültséget, amit a szellemük távoli helyeken, távoli időkben harcolt…

Lásd ott az őrületet és fájdalmat, amit a mások fölötti hatalom világa hozott nekik és a hozzájuk tartozóknak…

Lásd a fájdalmukat, a harcaikat, a gyötrődést és a bűntudatot…

Lásd ítéletek nélkül… Majd engedd el… Érezz bele az őseitől örökölt terhekbe.

 

És tudd, hogy menedéket keres nálad… Engedd, hogy beleolvadjon a megtartó pillantásodba… és tudd, hogy nem kell visszatükröznöd a benne dúló viharokat… Mert méhed van, édes és mélységes kapu van benned, amely elmossa a régi sebeket…

 

Ha meg akarod változtatni a világot, akkor szeress egy férfit… Szeresd őt igazán…

 

Ülj előtte női erőd teljes szépségében, sebezhetőséged lélegzetében, a benned élő kislány ártatlan játékosságában és a halál mélységeiben…

Küldj neki meghívót a virágzásodba, engedd, hogy feléd lépjen és ússz vele együtt a Föld méhében, csendes tudásban, együtt…

 

És amikor visszahúzódik – mert vissza fog – félelmében elrejtőzik a barlangjában, akkor gyűjtsd magad köré a nagymamáidat. Engedd, hogy a bölcsességük körbeöleljen, halld a suttogásuk és engedd, hogy a benned lévő rémült kislány megnyugodjon. Maradj nyugodt és várd türelmesen a visszatértét. Ülj az ajtajánál és énekelj… Az emlékezés dalát, hogy újra meglágyuljék.

 

Ne provokáld benne a kisfiút, praktikákkal, játszmákkal, csábítással csak azért, hogy a pusztítás hálójába húzd, a gyűlölet és káosz helyére. Amely szörnyűbb, mint az összes háború, melyet valaha harcolt… Ez nem női energia, csak bosszú, méreg, a világunk megerőszakolása, amelyben elvérzik a nő miközben a férfit kiheréli… ez mindannyiunkat megöl…

 

És mindegy, hogy az anyja ölelte-e vagy nem, legyél te most valódi anya. Tartsd meg a kegyelmedben, vezesd a Föld méhébe saját mélységeiden keresztül…

Ne büntesd a sebeiért és azért, mert nem tud megfelelni a szükségleteidnek…

Sírj érte édes folyókat és engedd, hogy a véred haza vezesse…

 

Ha meg akarod változtatni a világot, szeress egy férfit… Szeresd őt igazán…

 

Szeresd őt mezítelenül és szabadon… Szeresd őt annyira, hogy megnyitod a tested és a lelked a születés és halál ciklusaira…

És köszönd meg neki a lehetőséget ahogy végigtáncoltok a zúgó szeleken és a csendes erdőkön.

 

Legyél bátor törékenynek lenni és engedd, hogy magába igya lágy szirmaidat…

Engedd, hogy megtartson, hogy felálljon és védelmezzen. Dőlj bele a karjaiba és bízz abban, hogy megtart akkor is, ha előtte már ezerszer elejtettek…

Tanítsd arra, hogy megadja magát azzal, hogy megadod magadat. Váljatok eggyé az édes semmivel, a világok szívével…

 

Ha meg akarod változtatni a világot, szeress egy férfit… Szeresd őt igazán…

 

Bátorítsd… Tápláld… Halld meg… Tartsd meg… Gyógyítsd meg… és cserébe ő támogat és védelmez erős karokkal, tiszta gondolatokkal és célba találó nyilakkal, mert képes rá. Ha engeded, az lesz, akiről álmodsz…

 

Ha szeretni akarsz egy férfit, szeresd magadat, az apádat, a fiadat a volt szerelmeidet, az első fiút, akit megcsókoltál és az utolsót, akit elsirattál…

 

Köszönd meg az összes ajándékot, amely ezen találkozáshoz vezetett…

Ahhoz, aki most előtted áll és keresd meg benne a magot, az új magját, a magot, amit táplálhatsz és amiből új világot növeszthettek együtt.

Katinka Soetens

fordította: Veres Kriszta