Barátság

 

 

Absolutley Lovveeee. Flower girl dresses by Tea Princess. Love the flower hair pieces too. Cute idea for my flower girl H.R. <3

 

 

Élt egyszer egy kislány, Borinak hívták. Vidám, cserfes volt, aki nagyon szerette a családját, az állatokat, és a növényeket. Sokat volt egyedül, s olyankor barátjainak tekintette a fákat. Megölelgette őket, mint igaz barátokat, elsuttogta nekik minden féltett titkát. Néha megbújt az ágaik között, s akkor úgy érezte, hogy láthatatlan, hiszen senki nem tudta, akkor éppen hol található. A fa lombkoronája elrejtette mindenki szeme elől, vastag törzse és ágai megtartották őt. Védelmet, biztonságot érzett, s ez nagyon boldoggá tette a kislányt. Addig maradt ott, amíg csak akart.

Lassan teltek az évek, s a kislányból nagyobbacska lány lett. Már nem érezte elégnek, hogy a fákhoz szalad vigasztalásért, védelemért, barátságért. Hiányozni kezdtek neki az emberbarátok. Olyan jó lett volna, ha találkozik egy vele egykorú lánnyal, aki válaszolni tud az ő feltett kérdéseire. A fák is válaszoltak, de egy barátnővel lehet nevetni, viccelni, megbeszélni a világ dolgait.

Sok ember volt körülötte, sokkal beszélgetett, de egyhez sem érezte közel magát. Várta, hogy egyszer majd betoppan az ő életébe is az igaz barát, aki olyan, mint ő, s mégsem. Hiszen pont az az érdekes, ha bizonyos dolgokról más a véleményük, de a legtöbb dolog vonatkozásában jó, ha csak egy cinkos mosollyal össze lehet kacsintani. Ez az összekacsintás azt mutatná, hogy tudom, mire gondolsz, ismerem ezt, én is ezt gondolom. 

Januárban új lány jött az iskolába. Ancsának hívták. A fővárosból költöztek ide, a kisvárosba, s a lány pont az ő osztályába került. Sőt, a tanító néni pont őmellé ültette, mert ott volt egyedül szabad hely. 

Először nagyon furcsának találta ezt az új lányt. Olyan dolgokat csinált, amit ő szokott. Ugyanúgy állította a padra a könyveit, sorban, s egy vonalban, ahogy Bori szokta. S ugyanúgy kanyarította a K betűt, mint Bori. Először azt hitte, hogy ezt direkt csinálja, majd rájött, hogy egyszerűen ő is így szereti.

Összebarátkoztak. Órákon keresztül tudtak beszélgetni mindenféléről. Megosztották egymással a gondolataikat, a véleményüket, a felfedezéseiket. Sok dologban hasonlóan gondolkoztak. Iskola után együtt mentek haza. Kiderül hogy ő ugyanúgy szereti az állatokat, sőt még a fákat is. A titkát a fákkal még nem mesélte el neki. Majd egyszer – gondolta Bori. 

Egyetlenegy dolog nem tetszett az új lányban. Ha konfliktusuk volt, vagy valamiben nem értettek egyet, akkor Ancsa soha nem mondta el, hogy mit gondol. Vagy hallgatott, vagy szépítette a dolgokat. De nem sok nézeteltérés volt közöttük, hiszen olyan sok mindenről hasonlóan gondolkoztak. Így egyenlőre ez a tulajdonsága Ancsának nem okozott számukra gondot. 

Egyik nap, az iskolában, a szünetben nagy kiabálásra lettek figyelmesek. Az egyik fiú kiabált a padtársával:

– Hová tetted a könyvemet? Itt hagytam a padon, s most nem találom sehol. Nincs a táskámban sem! Biztos te tetted el!!!

Bori jól emlékezett erre a könyvre. Tényleg ott volt a padon az előző szünetben. Ő már olvasta, ismerte, s szerette ezt a könyvet. Ő vette fel a padról, s odaadta Ancsának, hogy olvasson bele. Tudta, hogy a könyv most is ott van a padjukban, mert Ancsa becsúsztatta oda akkor, amikor elkezdődött az óra. azt mondta, hogy majd  beleolvas. Csak Áronnak felejtettek el szólni, illetve elkérni a könyvet tőle, hiszen ez az ő könyve volt. 

Áron továbbra is nagyon dühösen kereste a könyvet. Azt mondta, hogy az apukája mérges lesz rá, mert nem is akarta megengedni, hogy elhozza az iskolába a könyvet. S most elveszett. Minden perccel egyre dühösebb és elkeseredettebb lett.

Ekkor Bori bátran odaállt Áron elé, s elmondta neki az igazságot. Bocsánatot kért Árontól, s megemlítette azt is, hogy csak azért van a könyv még mindig a padjukban, mert Ancsa még akart belőle olvasni. De biztosan elkérték volna később. Nem akartak semmi bajt, s szégyelli, hogy ilyen bajt okoztak. Áron még mindig nem nyugodott le. Bori Ancsára nézett: 

– Segíts! Mondj te is valamit! Mondd el az igazat! 

Meglepetésére Ancsa ránézett Áronra, s azt mondta.

– Én nem tudok semmiféle könyvről. Ha a padunkban van, akkor nem én, hanem Bori tette oda. Semmi közöm sincs ehhez az egészhez. Hagyjatok békén! 

S azzal elfordult a csoporttól. 

Bori megrökönyödve nézett utána. Ez nem lehet igaz! – gondolta. – Csak miatta nyúltam a könyvhöz, s most cserben hagy.

Közben bejött a tanító néni, s neki is el kellett mesélni az egész történetet. A tanító néni megnyugtatta Áront, azzal, hogy a lányok nem szándékosan akartak rosszat neki. Borinak azt mondta, hogy nagyon örül, hogy önként jelentkezett, ez egy becsületes tett volt. Ancsát is megkérdezte, de sajnos, Ancsa most is tagadott, s nem lehetett bebizonyítani az ellenkezőjét. 

Mindenki megnyugodott, kivéve Borit. Őt az bántotta a legjobban, hogy a barátnője cserbenhagyta. Nem állt ki mellette. nem történt volna semmi baj, ha elmondja az igazat, s még a barátságuk is megerősödött volna. De így elvesztette a bizalmát, s a legjobb barátnőjét. nem tudott hinni benne többé. 

A legközelebbi alkalomkor, amikor új helyet kaptak az osztályban, Bori kérte a tanító nénit, hogy másik padtársat válasszon neki. Megszűntek a nagy beszélgetések, az iskola utáni együtt sétálások, a nevetések. 

Mindketten nagyon rosszul érezték magukat. Eltávolodtak egymástól. 

Így teltek hónapok, mígnem eljött a tanév utolsó hete. Nagyon készültek már mindannyian a nyárra, a szabadságra, s felkerült a táblára a VAKÁCIÓ szó is. 

Utolsó előtti nap volt, s a tanító néni Ancsát és Borit egyszerre küldte le a portás bácsihoz. Egy nagy virágokkal teli ládát kellett levinniük hozzá. Fújtatva cipelték le a ládát a lépcsőn, meg megállva a lépcsőfokokon, megpihenni. Amikor az utolsó lépcsőfokhoz értek, Bori megbotlott, s egy rossz mozdulattal megrántotta a ládát, s vele együtt Ancsát is. Ancsa leesett a lépcsőfokról, s a virágcserepek darabokra törtek. 

Futva jött a portás bácsi, s a  nagy zajra kiszaladt a tanító néni is. Felsegítették Ancsát, megnézték, történt – e valami baja. Mivel látták, hogy minden rendben van, a szétszórt cserepekkel kezdtek foglalkozni. A lányok buzgón segítettek. Amikor mindent feltakarítottak, a tanító néni leültette őket.

– Ugye tudjátok, hogy most jó nagy bajt csináltatok? Fontos lett volna ezeket a virágokat épségben visszajuttatni azokhoz a szülőkhöz, akiktől kaptuk őket. De így nem lehetséges, mert a cserepek összetörtek. 

Mielőtt Bori megszólalt volna, Ancsa ezt mondta:

– Minden az én hibám. Elgondolkoztam, s nem figyeltem az utolsó lépcsőfokra. Bori megbotlott egy kicsit, de ha odafigyelek, akkor nem történt volna semmi baj, mert meg lehetett volna akadályozni a balesetet. Nagyon sajnálom, nem figyeltem oda, elbambultam!

Bori meglepődve hallgatta Ancsát. Tudta, hogy igaza van, még akkor is, ha egy külső szemlélő másképp látta volna, illetve most tényleg mondhatta volna Ancsa, hogy ő volt a hibás, s nem tudott volna védekezni. Nagyon jól emlékezett az Áron könyvével történt esetre. 

A tanító néni elfogadta, amit Ancsa mondott. Mivel az ő hibájából törtek össze a virágcserepek, ki kellett fizetnie a zsebpénzéből őket. Így vissza tudták adni a kölcsönkapott virágokat a szülőknek. 

Bori és Ancsa nem lettek egyből jó barátok. Talán csak annyi történt, hogy feloldódott közöttük az a nagy fal, ami eddig elválasztotta őket. Nagyon lassan elindultak egymás felé. Bori megbocsájtott Ancsának azért, amikor nem állt ki mellette. De hosszú időnek kellett eltelnie, mire újra hinni tudott a barátnőjében. Ancsa megtanulta, hogy mindig igazat mondjon, ne szégyellje az érzéseit, a véleményét, s a tettéért vállalja mindig a felelősséget. Később, amikor eszébe jutott ez a történet, mindig hálával gondolt arra, hogy mennyi mindent tanult ebből az esetből, s még nagyobb hálát érzett, mert Bori újra a legjobb barátja lett az idők során. 

Szeretettel, önmagunkért felelősségvállalással, egymás elfogadásával, igazmondással, s egymásért kiállással tudjuk a barátainkat megszerezni, s meg is tartani. 

 

 

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

18 − kettő =