Sokat gondolkodtam ezen kifejezésen, Mit is jelent igazából?

Olyan gyerekeket, akik nem tudnak, nem akarnak beilleszkedni abba a társadalomba, azokba a szokásokba, amik akár az iskolában, akár otthon körülveszik őket. Emiatt olyan viselkedést produkálnak, ami nem elfogadott, azaz nem simul bele az elvárásokba. Nem lehet felettük átnézni, nem lehet nem foglalkozni velük, mert zajosak, hangosak, fegyelmezetlenek, agresszívak, vagy éppen nem szólnak egy szót sem. S így nem lehet velük ugyanúgy bánni, mint a nagy átlaggal. 

De sokszor elgondolkozom azon, hogy a ” nagy átlag” a lelke mélyén, nem hasonló – e ezekhez a gyerekekhez? Csak az egyetlen különbség közöttük talán, hogy nekik jobban sikerül elnyomni az érzéseiket, s most, gyermekként nincs velük annyi gond.  De felnőttként majd megérkeznek a segítőkhöz, pszichológusokhoz, kineziológusokhoz, hogy tovább tudjanak lépni, meg tudják oldani életük blokkjait, elsősorban azokat, amit gyerekként szereztek. 

Tovább gondolva, aztán álmodtam egy világot, ahol nincsenek speciális nevelési igényű gyerekek. Csak gyerekek vannak, a maguk egyediségével, kreativitásukkal, kíváncsiságukkal, kérdéseikkel. Ebben a világban a gyerekek azt tanulják, ami igazán érdekli őket, olyan módszerrel, ami a legjobb személyesen nekik, hogy elsajátíthassák mindazt, amit meg akarnak tanulni. A felnőttek iránymutatók, segítők, bátorítók, feltétel nélkül szeretők, elfogadók. Természetesen meghúzzák a határokat, de ezek a határok biztonsággal töltik el a gyerekeket, mert tudják, hogy az ő érdekükben jöttek létre ( talán még részt is vettek a szabályok létrehozásában). 

Milyen jó lenne, ha úgy néznénk ezekre a gyerekekre, akikkel most probléma van, hogy : Hála és köszönet, hogy kimutatják, megmutatják mindazt, ami nem működik ebben a családban, ebben a rendszerben, ebben a társadalomban! S megpróbálnánk változni, változtatni mindazt, ami már elavult, hozzájuk  is igazítani az iskolarendszert,  a családi szokásokat, letenni azokat a tulajdonságainkat, amik nem szolgálják sem a saját, sem a közösség ( mind a család, mind a társadalom) érdekeit. 

Olyan kevés, amit ezek a gyerekek szeretnének!

• Biztonság, védelem
• Elfogadás
• Feltétel nélküli szeretet
•  Világos, a gyerekekkel együtt hozott szabályok
• Engedni, hogy önmaguk lehessenek
• Tisztelet
• Becsület
• Igazmondás, s az érzések, vélemények kimondása
• Kompromisszumok, amik mindenkinek elfogadhatóak

Azt hiszem, mindannyian, még mi felnőttek is ezt szeretnénk. S ha ez megvalósulna, olyan más lenne a világ körülöttünk, és bennünk! 

Kívánom tiszta szívemből, hogy teremtsük meg ezt a világot! S felejtsük már el ezeket a megbélyegző titulusokat, hogy speciális nevelési igényű gyermek, s a társai. Minden gyermek megérdemli a speciális, személyre szóló nevelést, ami figyelembe veszi ŐT magát, a személyét, az egyediségét! 

Cseh Andrea

Fotó: pinterest.com