Születési név

 

 

 

Csodálatos gyermeked, éppúgy, mint mi mindannyian, meghatározott életfeladattal érkezett erre a világra. Megszületése előtt mindent gondosan eltervezett, kiválasztott benneteket, mint a szüleit, akik majd óvón, féltő szeretettel tanítjátok, nevelgetitek, támogatjátok őt. 

S akármilyen hihetetlen, de kiválasztotta a nevét is, amit viselni akart. Hiszen az a név, amit születésekor kapott, amit választottatok neki, segíteni fogja majd sorsfeladata kibontakoztatásában. Ezt sokszor úgy teszi meg a születendő gyermek, hogy belesúgja az édesanyja, vagy édesapja fülébe a kívánságát, vagy gondolati úton , illetve álomsíkon tudatja azt. 

Gondolkodtál – e már azon, hogy sok sok millió név közül, miért csak egy – kettő név volt az, ami tetszett neked, amikor a gyermeked nevét kerested? S mikor megszületett, s kimondtad a nevét, rájöttél, hogy mennyire jól választottál, s mennyire illik rá a neve? Mert meghallottátok a halk suttogást, gyermeketek üzenetét. 🙂

Amikor a gyermek felnő, s megtalálja a párját, sokszor megváltoztatja a születési nevét. Ekkor bizony a névvel együtt felveszi, átveszi a társa életfeladatának, karmájának egy részét is.  S lehetséges, hogy ekkor letér a saját útjáról, azért, hogy a közösen vállalt utat folytassa.   

„Nevünkben a sorsunk” – tartja a mondás. A nevünknek rezgése, energiája van. Egyáltalán nem véletlen, hogy miért választottad pont azt a nevet a gyermekednek, ahogy szólítod őt, s nem véletlen a te saját neved sem. Legyél büszke a nevedre, s arra, hogy éppen a legmegfelelőbb nevet adtad a gyermekednek! S tanítsd meg neki is ezt!! <3

 

 

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × 5 =