Honnan ismerem meg, hogy te vagy az?
Honnan ismerlek meg ebben a jellemet, arcot testet cserélő örök forgatagban, honnan tudom, hogy Te vagy?
A válasz pedig ez: Onnan, hogy éber vagyok. Még pontosabban: onnan, hogy a szó valódi, tehát szellemi értelmében szeretlek.
Ha szeretlek, bármilyen arccal elém jöhetsz. Nemcsak úgy, hogy egy igazán szerető anya akkor is felismeri a fiát, ha hároméves korában látta őt, s csak idős emberként találkozik vele újra – a szeretet megsúgja, hogy ez ő! – ennél többről van szó: életek változhatnak, korok változhatnak, s akit szeretek, elém jöhet mint koldus, s mint királyfi sőt mint a barátom, apám, szerelmem, vagy akár a gyermekem, bármilyen történelmi korban és bármilyen jelmezben, akkor is ismerem – mert szeretem.
Amikor egymást szerető emberek egy új életben találkoznak, akár évszázadok múlva is az első benyomás, amit éreznek és gondolnak, hogy én ismerem őt!
Aki a szívével lát – s most ősi szóval fejeztem ki, hogy szellemileg lát – az több száz év múlva, új sorsban és új testi formában is felismeri azt, akit egyszer már meglátott a szívével. Ismerős lesz számára.
Müller Péter