Az adott szó

 

Jártál már úgy, hogy megígértél valamit, s aztán ahogy teltek a napok, hónapok, már nem találtad jónak egykori döntésedet? Lehet, hogy a körülmények változtak meg útközben, de az is lehetséges, hogy te ébredtél rá valamire, ami akkor, amikor az ígéretedet megtetted, még nem volt a birtokodban.

Gyerekként biztos te is azt tanultad, hogy tartsd be az ígéretedet, ne szegd meg az adott szavadat, légy megbízható, akire lehet számítani. S ennek az esetek nagy többségében így is kell lennie. Ám napjainkban olyan gyorsan változik a világ, s benne te is, hogy előfordulhatnak esetek, amikor jó lenne újra gondolni , s megváltoztatni mindazt, amit hetekkel, hónapokkal, talán évekkel ezelőtt megígértünk. 

Hogyan tudod ezt úgy megtenni, hogy az ígéreted visszavonása mellett/helyett mégis becsületes, hiteles, igazmondó, s mind önmagadat, mind a másikat figyelembe vevő ember maradhass? 

Az első, és a legfontosabb, hogy önmagaddal szemben legyél nagyon őszinte. Vizsgáld meg az érzéseidet alaposan. Menj vissza oda, amikor az ígéretet tetted, s kutass kicsit. Mi volt az oka annak, amiért akkor belementél a dologba? A másiknak akartál megfelelni, segíteni, vagy te magad is meg akartad tenni az ígért dolgot, mert jól esett volna  a lelkednek? Esetleg valami hasznot vártál a cserébe? Akármit találsz is, fogadd el azt, legyen bármilyen kellemes, vagy kellemetlen számodra. 

Önmagad feltétel nélküli szeretete és elfogadása az egyik legfontosabb dolog, amit meg kell tanulod ebben az életben. Bármit is érzel, tudd, hogy oka van ennek is, mint oly sok mindennek az életben. Keresd meg a tanulságot, a tanítást a helyzetben. 

Ha az ígéret pillanatában a szíved vezetett, úgy tarts ki emellett a döntés mellett akkor is, ha most már megváltoztatnád azt. Lehet, hogy megijedtél, vagy találtál egy jobbnak tűnő megoldást, s most szívesen feladnád az ígéretedet. Ám ekkor önmagadat is feladod az ígérettel együtt. Maradj hű igaz önmagadhoz, s ne engedd, hogy irányító éned, az egod felülírja azt, amit a szíved sugallatára cselekedni akartál. 

Ha másnak akartál megfelelni, s azért mondtál igent a kért dologra, akkor ismerd ezt be legalább önmagadnak. Amikor önmagad elé teszel másokat, csak azért, hogy elfogadjanak, és szeressenek az emberek, ez sajnos nem tesz jót senkinek. Értsd meg, hogy a te jóllétedért először is te vagy a felelős. Ha valami nem tetszik, vagy nem akarod megcsinálni, akkor kedvesen, s mégis határozottan mondj nemet a kért dologra. Sokkal jobb, ha tisztességesen kimondod azt, amit gondolsz, mintha elnyomod az érzéseidet, megteszed a kért dolgokat, s magadban pedig lázadsz. Ez betegséghez, depresszióhoz vezethet. Az emberek pedig, akiknek az ígéretedet tetted, megérzik, ha nem vagy őszinte, s akkor sem becsülnek majd, ha bármit megteszel értük. 

Amikor pedig már megígértél valamit, akkor két dolgot tehetsz. Betartod az ígéretedet, de máskor jobban figyelsz saját magadra, az érzéseidre, s ezeknek megfelelően döntesz. Vagy most beleállsz, s nyíltan felvállalod, hogy meggondoltad magad. Ekkor előfordulhat, hogy rossz véleménnyel lesznek rólad az emberek, de az is lehet, hogy pont így fogadnak majd el. 

Ha pedig haszont akartál elnyerni a döntéseddel, akkor komoly belső munka áll előtted. Éned egy árnyoldala jött a felszínre, amivel itt az ideje szembesülnöd. Ha csak azért teszel meg valamit, mert az haszonnal, előnnyel kecsegtet, akkor van mit tanulnod alázatból, szeretetből, odafigyelésből, elfogadásból mind önmagad, mind a embertársaid felé. Ekkor válaszd azt a megoldást, amivel gyakorolni tudod az alázatot, és szolgáld a többi embert, a közösséget legjobb tudásod szerint. Ilyenkor  bizony tartsd be az ígéretedet, s tedd ezt jó szívvel, s hálával a Teremtő felé, hogy nemesedhetsz, változhatsz, s hogy megtanulhattad ezt a leckét is.

Az is lehetséges, hogy éppen a másik oldalon állsz. Ekkor egy másik ember változtatja meg a neked tett ígéretét. Légy megértő vele szemben. A tanulás útját járja ő is, éppúgy, mint te. Lehet, hogy téged tanít elfogadásra, megbocsátásra, s az is lehet, hogy így a legjobb mindkettőtök számára. Próbáld, ha nem is megérteni, de elfogadni a döntését. Amikor szeretettel, elfogadással nézel az embertársaidra, akkor előbb utóbb majd megérkeznek hozzád azok az emberek, akiknek már nem kell az ígéret, vagy annak megszegésével dolgozniuk, éppúgy, ahogy neked sem. Addig viszont legyél hálás mindazért, amit az élet kínál számodra. 

Amikor felülvizsgáltad önmagadat, a döntéseidet, s az ígéreteidet, akkor tanítsd meg a gyermekeidnek is. Mutass példát nekik, hogy követhessenek, s magyarázz el mindent nekik, amire ezen az úton rájöttél.

A gyermekek sokszor nagyon önző módon cselekszenek, ami az életben maradásukhoz nélkülözhetetlen főleg az első időkben. Ám ahogy növekednek, meg kell tanulniuk elengedni ezt az önző kisgyermekkori ént. De az is lehet, hogy pont ők azok, akik megkövetelik tőled az ígéretek betartását, s ha ez nem valósul meg, akkor már ők sem hajlandóak erre.

Bátorítsd őket, hogy meghallják, kövessék szívük szavát, s ki merjék mondani a gondolataikat, az érzéseiket. Tanítsd meg nekik, hogy mindig gondolják végig, mielőtt ígérnek valamit, aludjanak esetleg rá egyet, ám ha megígértek valamit, akkor tartsák is meg azt. S legyen következménye is, ha nem teszik meg ezt. 

Minden ember önmaga csodálatos énjének felfedezésére jött ide erre a Földre. A leckék, amiket kapunk, mind arra szolgálnak, hogy elhagyjuk azokat a tulajdonságainkat, ami már idejét múltak, s amit nem akarunk magunkkal vinni az Új Földre.  A Szeretet, a Fény és az Egység törvényét jöttünk beteljesíteni. S minden szívből jövő, s szereteten, tisztaságon, becsületen alapuló cselekedet ezt szolgálja. 

 

Áldás kísér bennünket az úton! 🙏💜

 

Végtelen szeretettel: Balogh Andrea

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhét − egy =